- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Az étterme jövője múlik azon, hogy Ön milyen típusú vezető. 3 alaptípus
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ki merem jelenteni: 3 típusú éttermi vezető létezik hazánkban, és az, hogy melyik típushoz tartoznak, megpecsételi az éttermük sorsát. Éppen ezért ha tudja, hogy Ön melyik csoportba tartozik, tudhatja azt is, hogy az Ön étterme mire számíthat az előttünk álló borús időkben. Elnézést előre is, ha túl őszintén és néhol esetleg durván fogalmazok, de szerintem nincs értelme udvariaskodni, ha a fennmaradás a cél, csupán az eredmények számítanak. Szóval, a három vezetői típus a következő: Kattintson ide a folytatáshoz!
Egy technikai újdonság, avagy új eszköz a modern vendégkezelésben
Talán két hónapja találkoztam itthon először az eMenüvel, de nemrég sikerült alaposabban is szemügyre vennem, és marketing szempontból is kivesézni a rendszert. Az eMenü gyakorlatilag egy érintőképernyő, amit az asztalokhoz lehet felszerelni, és digitális étlapként funkcionál. Ha ez önmagában még nem lenne elég érdekes, a mai bejegyzésünkben összeszedek pár olyan előnyt, ami kifejezetten marketing szempontból hoz pozitív változást a vendégkezelésben, hátha Ön is kedvet kap hozzá. Lássuk hát! Kattintson ide a folytatáshoz!
Többet ésszel, mint rajongóval, azaz átverés a Facebook-on!
Ha az Ön étterme is fent van a Facebook-on, vagy ha Ön is gondolkozik a közösségi médiában (remélem!), akkor érdemes 2 percet szánnia a mai bejegyzésünkre, ugyanis egyre terjed egy trend, ami sok kellemetlenséget, és persze bevételkiesést okozhat! Kattintson ide a folytatáshoz!
Önök kérték, avagy ősztől új időszámítás kezdődik az étterme vendégszerzésében!
Két hete megkérdeztük az olvasóinkat (talán Ön is válaszolt rá), hogy szükségük lenne-e egy olyan segítségre, aminek a keretein belül nem csak tanítanánk a tudatos vendégszerzés trükkjeit, de az operatív munkában is besegítenénk. Őszinte leszek önhöz, az eredmény engem is megdöbbentett! Röviden… Kattintson ide a folytatáshoz!
Az idei év legnagyobb kérdése! Ön is ebben a cipőben jár?
Lehet, hogy igen… ezt döntse el Ön, mert én már tényleg nem tudom, hogy mitévő legyek. Csabi barátommal ebédeltem a hétvégén, és volt egy nézeteltérésünk a hazai vendéglátósok vendégszerző módszereiről. Csabi több generációs vendéglátós, szóval odafigyelek a tanácsaira, de van egy dolog, amivel már évek óta vívunk, és most is ezen vesztünk össze: A kivitelezésen, mármint, hogy miért nem vállalunk operatív munkát az éttermeknél. Hogy ez miért lehet érdekes Önnek? Kattintson ide a folytatáshoz!
Vendégszerző ötletek kánikulában
Ezerrel dübörög a nyár, az utcák üresek, mindenki vízpartra rohan, aki és amikor csak teheti. Ez a vízközeli vendéglátók számára öröm, de mit tehetnek a többiek? Egy vidéki Ügyfelünk (az egyszerűség kedvéért hívjuk Zsoltnak), kellő rugalmassággal többletbevételt ér el, pedig az Ő étterme is egy betonrengeteg közepén fekszik.
Titok nincs, a siker Zsolt hozzáállásából, gondolkozásából fakad. Egyrészt vérbeli vendéglátós, másrészt alkalmazza a modern vendégszerzés trükkjeit, kellően felkészült és rugalmas ahhoz, hogy egy hasonló helyzetet sikeresen kezeljen. Kattintson ide a folytatáshoz!
Közösségi vásárlás - lehetőség, vagy divathullám?
Már itthon sem újdonság, egyes éttermek sikerrel alkalmazzák, de a többség tart ettől a marketing fogástól. Pedig a közösségi vásárlásban van pénz, persze csak ha jól csinálja az ember. Mai bejegyzésünkben körbejárjuk röviden ezt a kérdést, hátha Ön is kedvet kap. Lássuk hát.
A közösségi vásárlás lényege, hogy az erre szakosodott szolgáltató vállalatok különböző típusú cégektől (éttermektől, fitnesz- és wellness-kluboktól, boltoktól, kozmetikai szalonoktól) kedvezményt alkudnak ki, cserébe garantálnak az akcióra egy bizonyos vevő/vendégszámot. A szolgáltató cég kihirdeti az akciót a tagjai (a vásárlók) között, és ha eléri az érdeklődők száma az előre megbeszéltet, akkor a kedvezmény aktiválódik. Kattintson ide a folytatáshoz!
A Budai Gourmet marketinges szemmel
Lezajlott a Budai Gourmet, az internet máris tele van kommentekkel, minden célcsoport hallatja a hangját. A vélemények eltérőek, főleg az árakról. Az ár érzékenyek szerint nem így volt meghirdetve, ők abban bíztak, hogy a „gasztroforradalom” azt jelenti, hogy a prémium minőséget megkóstolhatják a szerényebb fizetésűek is. Marketing szakemberként valahol ezzel a nézettel is egyet tudok érteni, fontos az egyértelmű kommunikáció. Kattintson ide a folytatáshoz!
A kiszámítható bevétel örök érvényű titka
A fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen emiatt igaz a mondás: „a visszatérő vendégek hozzák az igazi bevételt!”. Már évek óta próbálom minden lehetséges fórumon rábírni a vendéglátós vezetőket a használatára, hiszen aki már belevágott, mind javuló bevételekről beszél! Hogy miről is lesz szó a mai cikkünkben? A tudatos vendégszerzés egyik csodaszeréről, az adatbázis építésről! Kattintson ide a folytatáshoz!
A vendégszerzés legnagyobb buktatói 2011-ben! Ön melyikben botlik el?
Tapasztalataim alapján nagyon ritka az az étterem, amelyik VALÓBAN tudatosan alakítja a vendégkörét. Sokan apróságokon csúsznak el, ami különösen bosszantó, hiszen ki szeret pénzt veszíteni úgy, hogy látja ugyan a problémát (fogynak a vendégek), de nem tudja, hogy mivel lehetne fordítani a helyzeten. Ma szeretném néhány lappangó veszélyre felhívni a figyelmét, hátha az Ön gondjait is ezek okozzák úgy, hogy esetleg nem is gondolt rájuk. Szóval… Kattintson ide a folytatáshoz!
Az Ön éttermének a bevétele csak az ételek eladásából származik?
Engedje meg, hogy elmeséljem egy éttermi élményemet Önnek, ígérem rövid leszek, és tanulságos lesz a sztori. Nemrég Ausztriában kapott el az ebédidő, így betértem egy kisvendéglőbe ebédelni egyet. Már a belépésnél feltűnt, hogy a vendéglő a grill ételekre specializálódott, ami nem rossz pozícionálás, ráadásul valami elképesztően sok pénzt hozhat a tulajdonosoknak, ha valaki úgy csinálja, mint ahogyan ők. Hogy mire gondolok? Kattintson ide a folytatáshoz!
Pintér Úr, és a mágikus vendégszerző folyamat
Pintér Úr egy vidéki családi vendéglő tulajdonosa, egy beszállítói találkozón ismerkedtünk meg, nem olyan régen! Amikor megtudta, hogy mivel foglalkozom, egy mély sóhajtással nyugtázta a dolgot. Érdeklődésemre elpanaszolta, hogy ezzel az egész tudatos vendégszerzés dologgal nem képes dűlőre jutni, pedig megpróbált már mindent.
Van a vendéglőnek weboldala, rendszeresen reklámoznak is, emellett lelkesen kommunikálnak a vendégekkel e-mailen és postai úton is egyaránt, de egyszerűen a bevételek csak nem akarnak nőni, ráadásul ezek a reklámköltségek is megterhelik a kasszát. Ha ez a helyzet Önnek is ismerős, akkor most leleplezem a nagy titkot! Hogy miért van az, hogy Ön mindent a nagykönyv alapján csinál a vendégszerzést illetően, az eredmények mégis elmaradnak… érdekli? Akkor vágjunk is a közepébe! Kattintson ide a folytatáshoz!
Ön márkát épít, vagy pénzt keres?
Mert sajnos nem feltétlenül jár együtt ez a két dolog… és manapság a vendéglátós hirdetésekben a márkaépítés az egyik legnagyobb hiba, ráadásul az éttermek nagy része ezt el is követi. Többek között ez okozza azt, hogy ma a vendéglátós reklámok elvisznek egy rakás pénzt, de eredményük nincs. A hiba abból fakad, hogy megfelelő tudás híján, egy átlagos vendéglátós úgy hirdet, ahogy a többiektől, vagy a szektoron kívüli cégektől látja. A probléma viszont ott van, hogy a gyakorlatban kevesen hirdetnek jól, így másolni sem lenne érdemes. Köszörüljük ki hát ezt a csorbát, hogy ez Önnel ne fordulhasson elő! kattintson ide a folytatáshoz!
Dohányzási tilalom, avagy még kevesebb lesz a vendég?
Egy pár napja szárnyra kapott a hír, hogy betiltanák a dohányzást minden vendéglátó egységben, beleértve a kerthelyiségeket is. Persze ez felborzolta a kedélyeket a vendéglátó szektorban, hiszen már így sem rózsás a helyzet, kevés a vendég, a válságnak vége ugyan, de sok helyen csak romokat hagyott maga után. A vendéglátók szerint ha ez életbe lép, akkor 20-25 % lesz a kiesés, a politikusok szerint ez egy tévhit, és egészségesebbek lesznek a polgárok. Mi lesz ebből a javaslatból? Ha elfogadják, akkor mennyi vendég lesz? És főleg, mi lesz a bevétellel? Íme a kérdés, GasztroMarketing szempontból, kattintson ide a folytatáshoz!
Esettanulmány – Néha egy apróságon csúszik el a siker
A történet a következő: Adott egy nagyvárosi étterem, prémium belső kialakítással és konyhával. Megvan a pozícionálás, első ránézésre a reklámok is úgy vannak felépítve, ahogyan kell. Ráadásul a tulajdonosok jobban ismerik a célcsoportjukat, mint az átlag… és mégis, az étterem reklámjai nem hoznak jó eredményeket. Mi lehet a hiba? Sokszor csak egy „apróság” elég.
Amikor a tulajdonosok megkerestek minket, össze is dörzsöltem a tenyeremet! Végre valami kihívás, a legtöbb esetben a problémák már messziről üvöltenek, ami persze azért jó, mert könnyű a vendégszerző folyamatokban rendet tenni, viszont néha kifejezetten jól tud esni egy-egy olyan eset, ami keményen megizzasztja az egész csapatot. Kattintson ide a folytatáshoz!
Hogyan lehet AZONNAL hatékonyabbá varázsolni egy éttermi reklámot?
A tesztelés/mérés/finomhangolás fontosságáról már meséltem tavaly is, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy nem történt érdemi előrelépés ebben az ügyben. Pedig ennek a három elemnek a használata szinte azonnali eredményeket hoz, azaz több vendéget, kevesebb reklámköltségeket, és kiszámíthatóbb folyamatokat. Ha Ön sem tartja be ezt a 3 lépést, akkor engedje meg nekem, hogy röviden levezessem Önnek, hogy mit veszít.Kattintson ide a folytatáshoz!
Hogyan lehet okosan megélni a turistákból?
Figyelem! Ha az Ön éttermének vendégkörét többségében (jelentős mértékben) turisták alkotják, akkor feltétlenül olvassa el mai bejegyzésünket, ugyanis van egy veszélyforrás, amivel jó, ha tisztában van. Ígérem, rövid leszek.
A történet a következő. Adott egy folyóparti város, aminek a turizmus a fő bevételi forrása. Ez természetesen a helyi éttermek forgalmára is hatással van. Az egyik szóban forgó étterem tulajdonosával beszélgettem a minap. Mikor rákérdeztem, hogy nem aggódik-e amiatt, hogy a bevételének 60-70 %-át a turisták jelentik, csak megvonta a vállát. Az igaz, hogy egy évben csak 4-5 hónapot dübörög az étterem, de szerencsére azalatt feltöltik a kasszát, és abból élnek egész évben. Pedig így vezetni az üzletet veszélyes… azt is mondhatnám, hogy szerencsejáték. Hogy miért? Kattintson ide a folytatáshoz!
Hogyan profitálhat a hazai vendéglátás az EU elnökségből?
2011 első félévében Magyarország az EU soros elnöke, ez ma már nem számít hírnek. Mint ahogyan az sem, hogy ez számtalan előnnyel jár, ezt vendéglátós vezetőként Ön is jól tudja. Mégis szentelnék erre a témára egy rövid bejegyzést, ugyanis ebből a lehetőségből nem csak a TOP100-as, menő éttermek profitálhatnak, hanem akár a kisebb vendéglők is. Szaladjunk hát végig, hogy mi is a tétje (és a hozadéka), ennek a hat hónapnak. Kattintson ide a folytatáshoz!
Újdonságok jövőre
Elszaladt ez az év is. A vendéglátósok nagy részének sajnos alig javult a helyzete, de szerencsére sikertörténeteket is láttam szép számmal. Engedje meg nekem, hogy meséljek Önnek egy pár szóban arról, hogy milyen újdonságokkal rukkolunk elő 2011-ben. Ezeket az új szolgáltatásokat 100%-ban az eddigi Ügyfeleink meglátásai alapján dolgoztuk ki, így Önnek is a segítségére lehetnek fellendítenie az éttermét. Persze az év utolsó bejegyzéseként egy meglepetéssel is szeretnénk szolgálni Önnek, ezzel is megkönnyítve a munkáját. Szóval… (kattintson ide a folytatáshoz!)



