Talán két hónapja találkoztam itthon először az eMenüvel, de nemrég sikerült alaposabban is szemügyre vennem, és marketing szempontból is kivesézni a rendszert. Az eMenü gyakorlatilag egy érintőképernyő, amit az asztalokhoz lehet felszerelni, és digitális étlapként funkcionál. Ha ez önmagában még nem lenne elég érdekes, a mai bejegyzésünkben összeszedek pár olyan előnyt, ami kifejezetten marketing szempontból hoz pozitív változást a vendégkezelésben, hátha Ön is kedvet kap hozzá. Lássuk hát!
Azt már az elején tisztáznunk kell, hogy ez a rendszer (is) anyagi beruházással jár, de az már az elmúlt években is világosan kiderült, hogy fejlesztések nélkül nehéz bevételt növelni, hiszen a vendégek igénylik a fejlődést. Ráadásul hosszabb távon az ára is megtérül, szóval a kiadási oldal is ideiglenes. Nézzük a konkrét előnyöket…
Az eMenü rendszere marketing szempontból
1. Először is, mivel a kijelzők az asztaloknál vannak kihelyezve, a vendégek a kezükbe vehetik az irányítást a rendelésnél, nincs szükség arra, hogy várjanak a felszolgálóra. Saját maguk intézik a rendelést, amit a rendszer egyből beküld a konyhába. Ez jóval gyorsabb és egyszerűbb, mint a hagyományos modell, ráadásul a pincérek is jóval hatékonyabban dolgozhatnak.
2. A vendégek a friss élményeiket (akár fényképekkel együtt) ott helyben megoszthatják az ismerőseikkel, és kiposztolhatják azokat a Facebook-on, vagy egyéb közösségi médiumban.
3. Az újdonság ereje. Az ok, hogy minden csoda 3 napig tart, de az emberek szeretik az újdonságokat, amiket el is újságolnak mindenkinek. Itt is érvényesül a régi szabály, egy újdonságból akkor lehet profitálni, ha időben bekapcsolódik az ember.
4. Mivel a rendszer digitális, ezért sokkal több információ megosztható az ételekről, mint egy nyomtatott étlap esetében. Egy ételről több fotót is be lehet tölteni a rendszerbe, de akár egy kalóriatáblázat is mellékelhető a fogásokhoz. A lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.
5. Kapcsolódva az előző ponthoz: mivel nincs szükség nyomtatott étlapra, annak költségei is megspórolhatóak. A kínálat könnyen és gyorsan módosítható, ami a mai nyomdai költségek mellett egyértelmű előnynek mondható.
6. Mivel az étlap csak az egyik funkciója a rendszernek, szórakoztatásra is alkalmas. Elérhetőek rajta játékok, illetve multimédiás tartalmak, amikkel a gyermekek figyelme is leköthető… és ezáltal a család is több időt tölthet az étteremben, ami nagyobb fogyasztást jelent.
7. A rendszer lehetővé teszi, hogy a vendégek ott helyben feliratkozzanak az étterem hírlevelére, valamint írjanak az étterem vendégkönyvébe. Már eleget papoltam az adatbázis építés fontosságáról, szóval most nem is írnék arról a számtalan előnyről, amit ez jelent.
Természetesen a beüzemelési költségek miatt nem gondolom azt, hogy 1-2 éven belül tömegesen látom viszont a rendszert a hazai éttermekben, de remélem, hogy Ön lát benne fantáziát. Hiszen fejlesztések nélkül könnyen lemaradhat a mai világban egy étterem, érdemes fontolóra venni a modern eszközöket. Önnek mi a véleménye?
Üdvözlettel: Bogschütz Dániel vezető tanácsadó és tréner



