Az Internet szerepe a vendéglátásban



Bizonyára már Ön is hallott arról, hogy az Internet teljesen felforgatta az üzleti élet eddig ismert szabályait, de talán azzal nincs tisztában, hogy pontosan mit is jelent ez a vendéglátó szakmára nézve. Igen, a Világháló az Ön szektorában is változásokat hozott, amelyek komolyabb következményekkel járnak, mint gondolná. De mégis, miért érdemes Önnek erre a területre is odafigyelnie?

Azt tudnia kell, hogy az Ön érdeklődői, vendégei már teljesen másként használják a Világhálót, mint 10 évvel ezelőtt. Azokban az időkben gyakori volt, hogy egy ajánlás útján, vagy csak egy próbaképpen látogattak el az érdeklődők az Ön éttermébe, és annak weboldalát is leginkább csak az elérhetőségek miatt keresték fel. De mi a helyzet ma?

Az érdeklődők már semmit sem bíznak a véletlenre, a mai felgyorsult világban már senkinek sincs ideje kísérletezgetni. Sokan, ha vacsorázni akarnak, akkor felmennek az Internetre, és ott veszik számba a lehetőségeket. Használják a keresőket, vendégkritikákat olvasnak, és ha megtetszik nekik egy étterem, akkor azt látogatják meg. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a vendégei csak az Internetről érkeznek Önhöz, de azt tapasztalatból merem állítani, hogy nagyon sok pénz sorsa dől el még azelőtt, hogy egy vendég meglátogat egy éttermet.

Ezzel talán Ön is tisztában van, így könnyű elfogadnia, hogy az Internet mekkora erőt jelent a vendégszerzésben, illetve a vendégek megtartásában. Mégis, az éttermek nagy része nem alkalmazza tudatosan az Internetet ezekre a területekre, így kézzel fogható profittól fosztják meg magukat. Mivel ez egy kétélű fegyver, ezért van egy fantasztikus hírem az Ön számára!

Ha Ön odafigyel a vendégei megváltozott igényeire, és kihasználja azt, hogy sok konkurense nem szentel elég figyelmet az Internetes hatékonyságra, akkor egy éven belül elérheti, hogy éttermének weboldala gondoskodjon az új vendégekről, és kimutatható többletbevételt produkáljon Önnek. És ez még nem minden!

A hatékony Internetes jelenlétnek vannak további, nem elhanyagolható előnyei is. Nem tudom, hogy Ön mennyit költ a vendéglátó egysége népszerűsítésére, de abban biztos vagyok, hogy eredményeket vár a pénzéért cserébe. Mivel az Interneten minden pontosan mérhető, ezért a vendégei igényein kívül, Ön azt is pontosan tudni fogja, hogy egy-egy hirdetés milyen eredménnyel zárult, hány érdeklődőt hozott, vagy másképpen: pontosan hány forintot fizetett ki Ön annak érdekében, hogy becsábítson egy vendéget az éttermébe. Ha ezeket a költségeket optimalizálja, a többletprofit mellett még a költségeket is csökkentheti, ami hosszútávon szintén jelentős összeget tehet ki!

Higgye el, hogy a hatékony Internetes jelenlét a vendéglátásban is fontosabb, mint valaha, hiszen a tét ma még „csak” a többletprofit megszerzése, viszont ha ez a tendencia folytatódik (és nagyon úgy néz ki, hogy folytatódni fog), akkor pár éven belül szó szerint létkérdés lesz a digitális világhoz való alkalmazkodás.

Bogschütz Dániel

Vissza a vendéglátás marketing szakcikkekhez!